2014. július 3.

Kovászos fehér kenyér - a mi kedvencünk


Hozzávalók:
2,5dl víz
450g kenyérliszt
20g burgonyapehely
20g olvasztott vaj
10g só


Elkészítés:
A langyos vízzel jól kikeverjük a kimért kovászt, úgy hogy teljesen feloldódjon benne, aztán adjuk hozzá a lisztet, burgonyapelyhet, a vajat, és csak utoljára a sót. 
Jól kidolgozzuk a tésztát, majd belisztezve letakarva pihentetjük, amíg kb. a duplájára kel.
Akkor egyszer óvatosan, finoman átgyúrjuk a tésztát és ismét pihentetjük, amíg újra kb. a duplájára kel.
Majd megformázzuk, és sütőpapírral bélelt jénaiba rakjuk, tetejét ráillesztve újra kb. a duplájára kelesztjük, A sütőt 
ekkor kapcsoljuk csak be 220 fokra.
Ha már forró a sütő, a kenyér tetejét tetszés szerint bevágjuk, hideg vízzel jól lespricceljük, a jénai tetejét szintén, és ízlés szerint megszórhatjuk a kenyeret magokkal is, majd a jénai tetejét ismét rárakva kb. 50-55 perc alatt megsütjük.
Rácson hagyjuk kihűlni.



Ugyanez veknire formázva:

Ugyanez simán a (gőzös)sütőben tepsin megsütve minden edény nélkül:

Ugyanez máskor más külsővel:


2 megjegyzés:

  1. Olyan meseszépek ezek a kenyerek! Nem tudom, ha csak sima kovászt oldok fel...már régóta etetem a kovászomat, az nem jó? Nekem nem kel meg ilyen csodásan. Mit nem csinálok jól?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a dícsérö szavakat! :)
      De lehet természetesen sima kovászból is készíteni, akkor tovább tart a kelesztés. A kovászolt kovász elönye, hogy valamivel rövidebb lesz a kelesztési idö. Írod, hogy nem kel meg így a Tied, talan nem hagysz neki elég idöt... sokaknal legtöbbször ez a probléma... De így látatlanban nehéz megítélni a pontos okot. Talán érdemes lenne kipróbálni a kovászolt kovászt, tényleg nem nagy munka elözö nap kicsit kivenni és 2-szer megetetni... és köv. nap már sütni lehet vele...
      További kellemes sütögetést!
      Üdv. Betty

      Törlés